
Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz
A beruházásokért világszinten óriási verseny zajlik, de Magyarország vonzó célpont: köszönhetően az alacsony adóknak, a politikai stabilitásnak és a szorgalmas, tehetséges magyar munkavállalóknak – hangsúlyozta Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a kormány közösségi oldalán.
Kifejtette, ha munka van, akkor minden van.
„A baloldali kormányok 2010 előtt államcsődbe vitték az országot, a munkanélküliség pedig 11 és fél és 12 százalékos volt, vagyis rengeteg családnak ne volt bevétele, jövedelme.
Ezzel szemben az Orbán-kormány a beruházások ösztönzésével munkahelyeket teremtett, és a munkahelyeket a koronavírus alatt is megvédtük, vagy ahol nem sikerült megvédeni, újakat teremtettünk” – részletezte.
Hozzátette, hogy a gazdaság újraindítása sikeres volt, ennek köszönhető, hogy ma Magyarországon 4,7 millió ember dolgozik, ez történelmi rekord, majd 1 millióval többen dolgoznak, mint ahányan dolgoztak 2010-ben.
Tavaly a koronavírus ellenére a külügyminisztérium beruházásokat segítő programjainak köszönhetően 280 ezer munkahelyet sikerült megőrizni, illetve létrehozni. Idén pedig már 58 pozitív döntés született beruházásokról, és ezek a beruházók több mint 9 ezer új munkahelyet teremtenek majd.
Friss adat, hogy 156 üzleti szolgálatóközpont működik Magyarországon, 70 ezer embernek adva munkát, és ez 50 százalékos növekedés mindössze 5 év alatt. Ennek a szektornak óriási szerepe van a magasan képzett, helyi fiatalok megtartásában, és a külföldön dolgozó magyarok hazacsábításában.
„Magyarország előre megy, nem hátra” – szögezte le zárásként.
A címlapfotó illusztráció

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura

Embertelen, mire bukkantak egy kamion rakterében

SZÉP-kártya: Hétfőtől újra hideg élelmiszer is vásárolható vele, íme a részletek