
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Mentőhelikopter szállt le Kőszegen szombaton, egy mély kútba zuhant kisgyerekért érkezett.
Egy családi ház kertjében kezdték ellátni a négy éves kislányt. Úgy tudjuk súlyos koponya és kulcscsonttörést, valamint belső sérüléseket szenvedett. Édesapja néhány méterre, pokrócba csavarba, sokkos állapotban ült a földön. Percekkel korábban tűzoltók, rendőrök és környékbeliek tartották a köteleket. Egy hét és fél méter mély kútba zuhant a kisgyerek játék közben.
Információink szerint a háromgyerekes család épp Kőszegen vakációzott, a gyerekek pedig az udvaron játszottak. Kisháznak hihették a lécekkel körbeépített kutat, és az ajtón át bemásztak. Azonban a korhadt deszkák beszakadtak az egyik kisgyerek alatt, aki 7 és fél méret zuhant. A többi gyerek közül egy kisfiú rohant a szülőkért, a kútba estt kislány édesapja pedig gondolkodás nélkül gyermeke után ereszkedett, kijönni azonban már nem tudott. Egy helyi férfi szerint, ha az édesapa nem cselekszik, a kislány megfulladhatott volna.
Az apa a tűzoltók megérkezéséig tartotta a karjában a kislányát a kút alján a hideg vízben.
A férfi szerint a mentők legalább 45 percig dolgoztak a kislány állapotának stabilizálásán, a 4 éves gyereknek belső sérülései is lettek, és ki is hűlt.
A kislányt és apját létrákkal és kötelekkel, valamint a környékbeliek segítségével sikerült kihúzni.
A kislányt életveszélyes állapotban Győrbe, édesapját pedig a szombathelyi kórházba vitték.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen