
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Egy férfi pár napja azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a sümegi buszmegálló épületét. Felhívta a 112-őt és azt mondta, egy bombát helyezett el a nyilvános WC-ben, amit nemrég időzített. A sokkoló telefonhívásról felvétel is készült, amit közzétett a Veszprém vármegyei rendőrség.
- Bombát helyezett el a wc-be?
- Igen.
- Sümegen? Jó, kapcsolom a rendőrt.
- Haló, rendőrség, tessék mondani!
- Bombát helyeztem el a nyilvános wc-be.
- És milyen bombát helyezett el?
- Csőbomba.
- Értem és maga most hol tartózkodik? Hol tudnánk beszélni önnel?
- Itt a buszpályaudvaron vagyok.
- Megnézzük.
- Jó, jó.
- Viszont hallásra!
– hallható a párbeszéd a felvételen.
A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, a férfi még a buszmegállónál volt, amikor a járőrök kiérkeztek.
Ugyan a WC-ben bomba nem volt, a férfi ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult. Egy ügyvéd szerint emiatt akár évekre is börtönbe kerülhet.
Aki közveszéllyel fenyeget, illetve azt a látszatot kelti, hogy olyan esemény következhet be, amely közveszély okozására alkalmas, azt három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény. Illetve, ha ez egy súlyosabb zavart kelt, abban az esetben akár minősített esetben 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható ez a személy
– mondta a Tényeknek Tran Dániel ügyvéd.
A férfi beismerte, hogy bejelentése valótlan, de nem tudta megmagyarázni, hogy miért tette.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi