
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Repülővel hozták haza a kommandósok azt a román férfit, aki rokonaival 33 évvel ezelőtt kirabolt és kivégzett egy papot Magyarországon.
Csontos Gyula plébánost a három férfi agyonverte a paloznaki paplakban. A gyilkosok betörték a plébánia hátsó ajtaját, először Anna nővérre támadtak. Erről a meggyilkolt pap unokaöccse beszélt a Tényeknek.
Először a Nusi nénit az apácát, aki a nagybátyámnak volt a házvezetőnője, annak a szobáját feldúlták teljesen, szétszórtak mindent. Összekötözték a kezeit és Annus néni elmondása szerint egy vánkost nyomtak a fejére
– idézte fel a rémtettet Forrás Károly.
A két férfi bejárta a plébánia helyiségeit, pénzt keresett. Így találták meg a zajra felébredő papot, akinek száját leragasztották és kezét összekötözték, majd egy vascsővel agyonverték.
Mikor kihozták a nagybátyjámat, a bal felét azt teljesen szétkalapálták az egész szoba úszott a vérben
– tette hozzá az áldozat unokaöccse.
A reggeli misére gyülekezők vették észre a betörést.
A rablók elvitték a perselypénzt és azt a készpénzt, amit plébános az előző napokban vett ki a bankból. A rablógyilkosok nyomtalanul eltűntek, 33 év kellett, hogy a rendőrök DNS maradványok alapján azonosítsák az egyik gyilkost. Úgy tudjuk, a férfi Belgiumban egy piti bűncselekményt követett el, ami alapján ujjlenyomata és DNS-e bekerült a rendszerbe, így azonosították a férfit, akit Brüsszelben fogtak el.
Végül ő dobta fel a testvérét és másik rokonát, akik részt vettek a rablógyilkosságban. A másik román férfi ellen európai elfogatóparancsot adtak ki. Harmadik társuk időközben meghalt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen