Megvan az első magyar érem az olimpián

A párbajtőröző Muhari Eszter révén megszületett az első magyar érem, egy bronz a párizsi olimpia első hivatalos versenynapján, szombaton.

A Tatabányai SC 21 éves vívója a kínai Tang Csün-jao, a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szera, majd egy másik kínai, Jü Sze-han legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol kikapott az idén Eb-második francia Auriane Mallo-Bretontól. Így zárásként a harmadik helyért mérkőzhetett meg az észt Nelli Differttel, akivel "kéz a kézben" jutottak ki az olimpiára.

Mindketten az egyéni ranglistáról kerültek be a mezőnybe. Eredetileg úgy volt, hogy Kun Annáé és Differté lesz a két európai hely, de a magyar vívót a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt május közepén két évre eltiltották. A rangsorban Differt mögött Muhari következett, így övé lett a másik hely.


A csapatban tavaly és tavalyelőtt is Eb-ezüstérmes magyar vívó kapta az első tust, de mindjárt válaszolt is kettővel, majd 3-3 után az észt ellépet 7-5-re, a második három perc lejártakor pedig 8-8 volt. Differt 12-10-re is vezett már, a vívóidő pedig 14-14-nél járt le. A ráadásban Muhari a 12. másodpercben vállon szúrta 34 éves ellenfelét, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét a párizsi olimpián.

A másik három magyar vívó, a kardozó Szilágyi Áron, Gémesi Csanád és Szatmári András számára nem volt sikeres a nap. A háromszoros olimpiai bajnok, címvédő Szilágyi már az első körben kiesett, 18. lett, s ugyanígy járt Szatmári is (25.), az egy körrel később búcsúzó Gémesi pedig 16. lett.

Az úszóknál a férfi 4x100 méteres gyorsváltó, Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Jászó Ádám és Kós Hubert nyolcadik lett az esti döntőben. A Senánszky Petra, Ábrahám Minna, Ugrai Panna, Pádár Nikolett egység ugyanezen a távon tizedik, 400 méter gyorson Késely Ajna 13.-ként, Sárkány Zalán 14.-ként zárt.

Női légpisztolyban Major Veronika remekelt, az első helyen jutott a vasárnapi döntőbe, míg Fábián Sára Ráhel 33. lett. Légpuska vegyes csapatban Péni István és Mészáros Eszter huszadikként végzett.

Férfi egypárevezősben Pétervári-Molnár Bendegúz előfutamában a harmadik helyen célba érve a keddi negyeddöntőbe jutott.

Az ötkarikás játékok egyetlen magyar férfi tornásza, Mészáros Krisztofer a 14. helyen bejutott az egyéni összetett szerdai fináléjába. A férfi országúti kerékpárosok esőben megrendezett egyéni időfutamában Valter Attila a 22. helyen zárt.

Csapatsportokban nem sikerült jól a magyaroknak az első forduló. A férfi kézilabdázók Egyiptomtól 35-32-re, míg a női vízilabdázók Hollandiától 10-8-ra kaptak ki. Az asztaliteniszezők egy-egy vereséget és győzelmet könyveltek el szombaton: vegyes párosban az Ecseki Nándor, Madarász Dóra duó a nyolcaddöntőben 4:1-re kikapott a Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem hongkongi kettőstől, míg női egyesben Póta Georgina az első fordulóban 1:3-ról fordítva 4:3-ra nyert a német Shan Xiaona ellen, így bejutott a 32 közé.

Lovastusában Kaizinger Balázs a 62. helyen áll az első szám, a díjlovaglást követően.

A játékok első aranyérmét a kínai Huang Jü-ting, Seng Li-hao duó nyerte, miután az alapverseny megnyerése után a dél-koreaiak elleni döntőben 16-12-re győzött a légpuska vegyes csapat számában.

MTI/Fotók: MTI/Illyés Tibor

2024. július 28. 08:01
Több halottja és tucatnyi sérültje van egy templomi lökdösődésnek Indiában
Legalább hatan meghaltak és 55-en megsérültek, köztük nyolcan súlyosan egy lökdösődésben egy templomnál az indiai Go...
Házi készítésű pokolgép robbant egy nő kezében Thesszalonikiben
Röviddel a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe az a nő, akinek a kezében házi készítésű pokolgép robbant sz...
Heten meghaltak egy balesetben az amerikai Yellowstone közelében
Egy kisteherautó ütközött egy külföldi turistákat szállító busszal a Yellowstone Nemzeti Parkba vezető autópályán, a...
Orosz dróntámadásban 47-en megsebesültek Harkivban
Negyvenheten megsebesültek egy orosz dróntámadásban, amely Ukrajna második legnagyobb városát, Harkivot érte péntek ...
Alig hiszünk a szemünknek: Egy óriás bukkant fel a Palotási-víztározóból
Olyan zsákmány akadt a horogra, ami még a kamera látószögébe is alig fért bele.
Vigyázz, bombariadó!
Robbantásos merényletet terveztek Lady Gaga riói koncertjén, Molotov-koktélokkal és házilag készített robbanószerkez...
family
Megvan, irány a döntő!
Rémálom a színpadon és a színfalak mögött is, Aurelio óriásit bakizott élőadásban, sírva is fakadt a kamerák előtt, ...
family
Betörték az orrom!
Azt kéri, hogy ezt senki se próbálja ki otthon, mert úgy jár, mint ő, azaz Zámbó Krisztán, akinek most eltört az orr...
family
Indul a bulldog-buli!
Picik, tompa az orruk, kurta a farkuk, néha röfögnek, mégis imádják őket az emberek. Van kistestű francia, öreguras ...
family
Holnap is változékony idő várható
időjárás-jelentés, 2025. május 5., hétfő

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.