
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az MTK versenyzője - aki júniusban bronzérmet nyert a budapesti világbajnokságon - a bronzéremért Mihail Igolnyikov ellen lépett tatamira. A kétszeres Európa-bajnok orosz dzsúdós benini, azeri és spanyol rivális legyőzésével menetelt az elődöntőig, ahol a grúz Lasa Bekauritól kikapott.
A vb-bronzzal és három Eb-éremmel is rendelkező Tóth a menekültek csapatában induló Popole Misenga elleni sikert követően a japán Mukaj Sojcsirót verte, aztán aranyponttal vereséget szenvedett a német Eduard Trippeltől. A vigaszágon a holland Noel van't End ellen nyert, így harcolta ki a bronzmérkőzést.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Az összecsapáson a világranglistán harmadik Tóth lépett fel szokásához híven támadólag, aztán az orosz próbált akciót bemutatni. Utóbbi kezdeményezését jobban értékelte a bíró, mivel egymás után kétszer is intette a magyar cselgáncsozót. Az orosz átmenetileg egy vazaarit is kiharcolt, de ezt videózás után törölték. Következett az aranypontig tartó hosszabbítás, amiben Tóth egyik akcióját nézték vissza, de a küzdelem folytatódott. A ráadásból 3:28 perc telt el, amikor a 27 éves magyar versenyző sokadszorra ugrott be ellenfele alá és fogta be a bal karját, ám ezúttal addig húzta lefelé a már fáradó Igolnyikovot, hogy vazaarit érően a földre vitte.
Tóth Krisztián a magyar dzsúdósport tizedik érmét - a hatodik bronzot - szerezte ötkarikás játékokon.
A magyar küldöttségnek ez az ötödik dobogós helyezése Tokióban, két arany és egy ezüst mellett a második bronza.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen