
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
A vád szerint az ittas férfi 2022. július 13-án az esti órákban a balassagyarmati városháza előtt találkozott ismerősével, akivel egy korábbi nézeteltérés miatt veszekedni és dulakodni kezdtek, melynek során mindketten a földre estek. Ekkor a támadó a nála lévő táskájából elővett egy 7 és fél centis pengehosszúságú kést, mellyel egyszer a bal alkarján és egyszer a hasán megszúrta a férfit, majd elmenekült – közölte az ügyészség.
Az elkövetőt végül a helyi posta előtt a rendőrök elfogták.
A megszúrt férfi a szúrások következtében 8 napon túli gyógytartamú, közvetlen életveszélyes sérülést szenvedett.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség a többszörös visszaeső férfivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat. Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését a vád szerint beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben 6 év fegyház és 6 év közügyektől eltiltás kiszabására, valamint az egymillió forintot meghaladó bűnügyi költség viselésére tett indítványt.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren