
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Ahogy arról korábban beszámoltunk, több késszúrással ölte meg a kisfiát, Alexet egy magyar nő Olaszországban. Az egykori pornószínésznő, B. Katalin képtelen volt feldolgozni, hogy a két és fél éves gyereket a bíróság ideiglenesen az apának ítélte.
Így Olaszországba szöktette, és miután brutális módon megölte, lefotózta, majd a képet elküldte az apának és több ismerősének. Ezt követően Alex élettelen testét egy élelmiszer-áruház pénztári futószalagjára fektette.
A Bors információ szerint hamarosan elvégzik B. Katalin elmeorvosi vizsgálatát, amely eldöntheti a jövőjét. Az Olaszországban őrzött nő sorsa azon múlik, hogy a szakértői vizsgálatok beszámíthatónak, vagy súlyos betegnek nyilvánítják. Utóbbi esetén az anyát nem lehet felelősségre vonni a szörnyű tettéért, vagyis elkerülné a börtönt. A magyar jog szerint kényszergyógykezelésre ítélnék, amely egy nemzetközileg bevett gyakorlat, így vélhetően Olaszországban is hasonlóan járnának el.
A lapnak nyilatkozó forrás elárulta, hogy az orvosi vizsgálat során először elbeszélgetnek Katalinnal, majd különböző asszociációs teszteknek vetik alá. A nő hiába beszél folyékonyan olaszul, nagy valószínűséggel tolmács segítségére lesz szüksége, hogy biztosan szakszerű eredménye legyen a vizsgálatnak.
A nő szülei szerint egyértelmű, hogy nem börtönben lenne Katalin helye, mivel tényleg súlyos beteg, aki segítségre szorul.
"Abban bízom, hogy meggyógyítják, és végre ráeszmél, mit követett el. Kórházi körülmények között vélhetően jobban odafigyelnek majd rá, mint egy egyszerű büntetés-végrehajtási intézetben" - mondták a lapnak a nő szülei.

Katalin néha felhívja édesanyját, aki szerint nagyon labilis a lánya.
"Hullámokban tör rá a mély depresszió és a nevetés. Nem azon nevet, amit a kisunokámmal tett, hanem a múltbéli élményeit idézi fel. Szeret visszagondolni a berúgásaira, de érdekes módon arra már nem tér ki, hogy miket művelt spicces állapotban. Kati bízik abban, hogy számára is van megváltás. Bánja, amit tett, én pedig próbálom vigasztalni, még akkor is, ha ez lehetetlen. Alexet semmi sem hozza már vissza az élők közé, de a lányomnak tudnia kell, hogy a családja a végsőkig kitart mellette. A rácsok mögött sok bosszúság éri, legutóbb az zaklatta fel, hogy ellopták a dohányát" - zárta Katalin édesanyja.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van