
Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten
Taxival ütközött egy személygépkocsi 2021. július 28-án 12 óra 30 perc körül Budapest X. kerületében, az Üllői úton. Az autós, aki a rendelkezésre álló adatok szerint korábban önkezűleg okozott magának sérüléseket, továbbhajtott, majd járművét párszáz méterrel távolabb hátrahagyva elmenekült. A taxist a mentők kórházba vitték.

Fotó: police.hu
A helyszínt elhagyó férfit nagy erőkkel keresték, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai végül éjfél után nem sokkal egy VIII. kerületi lakásban találták meg. A fiatalhoz mentőt hívtak, akik rendőri kísérettel kórházba vitték.
A 22 éves M. Tamással szemben – őrizetbe vétele mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján


