
Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten
A rendőrség a lakosság segítségét kérte, miután egy 76 éves nő kedden ismeretlen helyre távozott balatonfüredi otthonából, ahonnan gyalog indult el Tihany felé – írta a VEOL.
Mint kiderült, a nőt még aznap délután látták sétálni a Balatonfüred és Tihany között húzódó kerékpárúton, este pedig Balatonudvariban.
A hatóságok hatalmas erőkkel kezdték el keresni a bajbajutottat, az akcióba pedig a lakosság, a polgárőrség, a kutató-mentő szervezetek és kutyáik, sőt még egy helikopter is bekapcsolódott.
Szerdán a Veszprém vármegyei rendőrség hivatalos Facebook-oldalán végül bejelentette, hogy megtalálták az idős nőt Örvényesen.

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján


