Megszólaltak a buszban felejtett kislány szülei, megdöbbentő részlet is kiderült

Életveszélyes állapotban van a 4 éves kislány. Továbbra is a debreceni kórházban kezelik. Nem ez volt a buszsofőr első hibája.

Még most is súlyos állapotban van az a négyéves kislány, aki egy óvodabuszban maradt kedden. A tomajmonostori óvodához reggel fél 8-kor érkezett meg a busz, azonban senki nem vette észre, hogy a kislány nem szállt le.

Úgy tudjuk, a gyerek elbújt, ezért maradt fenn, a sofőr pedig nem ellenőrizhette a buszt. A hatalmas hőségben azonban teljesen kiszáradhatott a kislány, mivel csak délután 3 órakor találtak rá.

Az ügyben a rendőrség is nyomoz.


A szülők a Blikknek nyilatkozva elmondták, hogy Inez jelenleg a debreceni kórházban, a gyermek intenzíven fekszik.

„A szívünk szakad meg érte. Nem tudjuk felfogni, miért nem vette észre senki, hogy nincs óvodában, egyáltalán miért nem nézték át a buszt, mielőtt bezárták? Az egész család értetlenül áll a történtek előtt. Megtesszük a szükséges lépéseket, de most az a legfontosabb, hogy a gyermekünk túl legyen az életveszélyen” – mondták a Blikknek elcsukló hangon a kislány szülei.

A család egyik közeli barátja is megszólalt. Elmondta, hogy a bezárt ajtó és elsötétített ablakok mögött esélye sem volt arra a kislánynak, hogy bárki meghallja a segélykiáltását.

„Inez bizonyára megijedt, hogy eltűntek körülötte a társai és az ajtó is zárva van. Aznap ráadásul pokoli meleg volt, talán 50 fokos is lehetett a busz, amikor a nap a legerősebben tűzött” – fejtette ki.

Hozzátéve, hogy nem ez az első eset, hogy a buszsofőr hibázott.

„Inez apukája pont két hete kapott egy telefont, hogy a kislány nem ment haza, a busz véletlenül Kunhegyesre vitte. A nagymama ment érte kocsival” – árulta el az ismerős.

2022. június 09. 08:22
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family