
Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból
A pozsonyi kórházba vitték a hétfői szlovákiai buszbalesetben megsérült utasokat. Egy 56 éves férfi már a brutális baleset helyszínén meghalt, úgy tudjuk ő volt a buszsofőr váltótársa. A vezetőt is a kórházban ápolják, nyílt combcsont és bordatöréssel. A buszon 58 utas volt, mindenki megsérült, többen az ütközés erejétől még az ülésből is kirepültek.
„Az előttem ülőkön keresztül három ülést repültem előre, és középen találtam magamat, de szerencsére úgy tűnik, hogy kisebb nagyobb zúzódásokkal, nekem is a vállammal van gond, a szám repedt föl, a lábam fáj, de úgy tűnik, hogy nagyobb gond nélkül megúsztuk” – mondta az egyik utas.
A túlélők közül volt, aki aludt, amikor a busz a kamionnak csapódott.
„A busz hátulról belement egy teherautóba, én bóbiskoltam az ülésen és így belebuktam az előttem lévő ülésbe. Nem nagyon nem fáj csak csúnya, meg alig látok tőle” – tette hozzá egy másik utas.
A busz egy ceglédi székhelyű társaságé. A mostani járaton főleg budapesti és miskolci nyugdíjasok utaztak.
„Prágába szerettünk volna egy hetet eltölteni, de sajnos baleset ért bennünket és hát nagyon sok volt a sérült. Mi most érkeztünk ide, mi a könnyebb sérültek közé tartozunk” – nyilatkozta egy harmadik utas.
A jelenlegi információk szerint a busz nagy sebességgel rohant bele egy kamionba, amely épp az autópálya melletti pihenőhelyről hajtott vissza a sztrádára. Az utasok többsége nem emlékszik arra, hogy hogyan történt a baleset. Már csak arra eszméltek fel, hogy mentősök rohangálnak körülöttük.
„Ilyen zúzódásokat szenvedtem, de komoly zúzódások. Hát szerintem nincs eltörve semmi, most azért hoztak be, hogy megröntgenezzenek” – árulta el egy férfi.
Egy 78 éves nő állapota a legsúlyosabb jelenleg, ő a busz első részében ült. Lánya sokkot kapott, amikor értsítették a balesetről. Édesanyjának szinte minden csontja eltört. Most az életéért imádkoznak.
„Anyukám ugye a jobb oldalon ült a második vagy a harmadik széken. Tehát őt találta az ütés. Leállt a légzése, intubálni kellett. Lélegeztetőgépen van, mély altatásban tartják, azt mondták összeomlott a vérkeringése” – fejtette ki a lánya.
Sikerült minden sérültet azonosítani. Vannak, akik műtétre várnak és vannak, akiket még megfigyelés alatt tartanak. Több szakápoló és diplomata is kiutazott a kórházakba, hogy segítsenek. A baleset pontos körülményeit a szlovák rendőrség még vizsgálja.
Három lehetséges oka lehet a tragédiának:

Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból

Perceken múlt az élete, összeesett egy nő az egyik budapesti uszodában

A Bloomberg is arról cikkez, hogy a MOL szárnyal Orbán Viktor washingtoni győzelme után

Sállal próbálta megfojtani feleségét, de elfáradt a biharkeresztesi férfi

Irgalmatlan balhé, dobálózás, csapkodás alakult ki egy kispesti kúton - Videóval

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél

Őrült száguldás után halt meg a házaspár Újszilvásnál

Kigyulladt két szauna Budaörsön, 350-en menekültek ki