
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Benjamin Netanyahu Izrael miniszterelnöke vasárnap találkozott a túszok családtagjaival, köztük Mayyan-al, a magyar állampolgár édesanyával, akinek a két kislányát október 7-en rabolták el a terroristák. Az anya azt mondta a Tényeknek, folyton a gyerekeire gondol és együtt érez a többi családdal.
„A legtöbbször szörnyű napokat élek meg. Van, amikor jobban viselem a történteket. De tudom, hogy erősnek kell lennem a lányaim miatt. Keveset eszem, néha nyugtatókkal alszom. De, ami tőlem telik, mindent megteszek, hogy viszont láthassam őket” – mondta.
Az édesanya azt is elárulta, a videó óta, ami az elrablásukról készült, semmit nem tud a gyerekekről. Utolsó képe a 15 éves lányáról az, amit a terroristák feltöltöttek az internetre. Ezen a lány egy matracon ül pizsamában valahol Gázában. A képre azt írták: felöltöztettük, kész az imára.
Az izraeli hadsereg közben a túszok kiszabadításán is dolgozik, miközben támadja a Hamaszt.
Az izraeliek szerint azért van ennyi áldozat, mert a palesztin Hamasz terroristái a civileket élő pajzsként használják. Az egyik legfontosabb alagútrendszerük és hadiszállásuk a Gázai Shifa kórház alatt van, amelyet szintén támadás ért a hétvégén.
Gázában közben az élelem is fogytán van, ahol a hétvégén a helyiek több ezren megrohamoztak és kifosztottak egy ENSZ segélyeket tároló raktárat.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen