
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A tájékoztatás szerint az ügyészség indítványára a hétvégén tartóztatta le a bíróság a férfit, akit felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak. Azt írták, a 30 éves férfi 2022. június 15-én este anyagi sérelem miatt kért rendőri intézkedést. A kiérkező rendőrök meghallgatták őt, majd további intézkedés céljából távoztak, de rövid idő elteltével visszatértek és közölték a férfival, hogy sérelmét bírósági úton tudja érvényesíteni.
Ez a tájékoztatást azonban nem fogadta el az ittas férfi, feldúltan kijelentette, hogy neki most kell a pénz, így inkább maga intézkedik. A férfi a távolodó szolgálati autó nyitott ablakán keresztül ököllel a rendőr feje irányába ütött, de csak a járművet találta el. Ezután a rendőrök kiszálltak az autóból és egyikük megfogta a férfi egyik karját, a gyanúsított azonban egyre agresszívebb lett, kirántotta magát a fogásból és az ingatlan udvarára menekült, ahol egy 3 méteres vascsővel fenyegette a rendőröket, megindulva feléjük - részletezte a főügyészség.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Hozzátették: az egyik rendőr a férfi támadásától tartva elővette a szolgálati maroklőfegyverét és azt maga előtt tartotta, ám a támadást végül az elkövető testvére megakadályozta. A támadó elmenekült és végül európai elfogatóparancs alapján fogták el Németországban.
A többszörösen büntetett előéletű férfi nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését - írták, megjegyezve: a terhelt védője fellebbezést jelentett be az egy hónapos letartóztatást elrendelő végzés ellen - közölte az MTI.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen