
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
A kábítószereknek minden évben áldozatául esnek fiúk, lányok, férfiak és nők. A tragédiák mögött családok, barátok próbálják feldolgozni szeretteik elvesztését, és ha tehetnék, sokan visszapörgetnék az idő kerekét.
2020. május 10-ét írtunk, amikor a 17 éves fiú egy házibuliban kábítószer-fogyasztást követően kiugrott egy I. kerületi lakás ablakából. A barátok egy balatoni nyaralóból utaztak Budapestre szórakozni, és a buli előtt egyikük ismerősén keresztül kábítószert vásároltak.
Az este folyamán a drogtól a fiú zavart és agresszív lett, és az egyik nyitott ablakon át megpróbált fellépni az ablakpárkányra. Ekkor még az egyik lány meg tudta őt fékezni, de a fiú ezután átrohant a másik szobába, és az ott nyitva lévő ablakon kiugrott a második emeleti lakásból. A fiút a mentők válságos állapotban kórházba vitték, de sérüléseibe pár nap múlva belehalt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói nem sokkal később elfogták azt a dílert, aki eladta a kábítószert a fiataloknak.
A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját 1988. június 26. óta évente ezen a napon tartják világszerte, mi rendőrök pedig nap mint nap küzdünk a drogkereskedelem ellen, hogy minél kevesebb veszélyes szer kerüljön forgalomba - írta a police.hu
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.
A címlapfotó illusztráció

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó