
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
Úgy tudjuk, hogy három férfi egy munkagépet próbált leemelni egy kamionról, amikor a rámpa rácsapódott az egyikükre és teljesen összezúzta a testét. A 38 éves munkás azonnal szörnyethalt.
A három munkás egy markolóval akart leállni a platóról, egyikük a kamiont irányította, az áldozat pedig a rámpánál állt. Információink szerint a munkagépet kezelő harmadik férfi a markolókanállal próbálta meg lejjebb nyomni a rámpát, mert az nem nyílt le teljesen. Ekkor történhetett a tragédia, a rámpa hirtelen lecsapódott, a férfi pedig alászorult. A munkás szörnyethalt. Volt, akit annyira megrázott a nyílt utcán történt brutális baleset, hogy sírva beszélt a látottakról.
„…fél koponyája ott hevert a földön…” – mondta egy szemtanú a Tényeknek.
Úgy tudjuk az óriási csattanás után az utcában élők hangos sikítozást hallottak, mert a lecsapódó rámpa alá került férfi párja végignézte a tragikus balesetet.
A munkások egy parkoló bővítésén dolgoztak. Információink szerint egyikük sem volt bejelentve, és a munkavédelemről sem gondoskodtak. Ezért a rendőrség mellett, a munkaügyi hatóság is vizsgálatot indított a tragédia után.

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt