
Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra
A kapucniját a fejére húzta - így érkezett meg a letartóztatási tárgyalására az a 28 éves, hatgyerekes nő, aki a 7. terhessége után az újszülött kisbabáját nemrég megölte Lovászpatonán. A gyilkosság kedden derült ki, azután, hogy a családsegítők meglátogatták az anyát, de már látták, hogy nem terhes. Ekkor hívták a rendőröket, akik keresni kezdték a picit.
A gyanú szerint tavaly december végén szülte meg gyermekét, majd magára hagyta.
A nő titkolta a terhességét, még a szüleinek és a párjának sem mondta el, hogy megint gyereket vár. Amikor megnőtt a hasa, azt hazudta nekik, hogy vizesedik. A családsegítők csak azért tudtak róla, mert korábban el akarta vetetni, ekkor a magzat viszont már 12 hetes volt, így a terhességet nem lehetett megszakítani. Először többen is azt hitték, hogy a nő elásta a gyereket, azóta viszont kiderült, hogy a szemét közé rejtette el, a hidegben.
Egy kabátba tekerve az ingatlan hátsó, lomokkal teli részén magára hagyva rejtette el.
A nőt őrizetbe vették és kihallgatták a rendőrök, akik ezután indítványozták a letartóztatását, amit a törvényszék elrendelt.
A nőnek korábban hat gyereke is született, őket kiemelték a családból, mivel a szülők nem foglalkoztak velük és rossz körülmények között éltek. A lovászpatonaiakat sokkolta, hogy az anya megölte a hetedik gyerekét.
Azt mondják, ez a falu szégyene, nem értik, hogy miért hagyta magára a kislányt, aki úgy tudjuk, teljesen egészségesen született.
A nő családja nem akart nyilatkozni, úgy tudjuk a nagyszülők viszont elköltöznek a faluból a történtek után. A rendőrség emberölés miatt nyomoz, ha az anya bűnössége bebizonyosodik, évekre börtönbe kerülhet.

Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra

Tízezernél is több esethez vonultak a mentők és tűzoltók az ünnepekkor

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi