Megöltek egy férfit Dunakeszin, kisteherautóban találtak a holttestre

Holtan találtak egy 46 éves férfit május 13-án Dunakeszin, a gyilkosság 56 éves gyanúsítottját elfogták - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

A közlemény szerint az áldozatra egy parkoló autóban bukkantak rá, a helyszínre érkező rendőrök súlyos fejsérüléseket találtak rajta.

Az igazságügyi orvosszakértő előzetes véleménye szerint a férfi halálát a nyakára mért ütés okozhatta, a fején lévő sérülés pedig egy hegyes eszköztől származhatott.

Kiderült, hogy a 46 éves áldozat egy közeli lakókocsiban élt, ahova szívességi alapon költözhetett be, barátjának - későbbi gyilkosának - pedig megengedte, hogy nála húzhatja meg magát.

 

A rendőrök azonosították és elfogták az emberöléssel gyanúsítható 56 éves férfit, akinek a ruházatában megtalálták az áldozat autójának kulcsát.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, beismerte, hogy bántalmazta a sértettet, de azt állította, hogy nem állt szándékában megölni - írták.

Az azóta őrizetben lévő férfi ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt folytat büntetőeljárást, a bíróság elrendelte a letartóztatását - áll a közleményben.

MTI/Fotó: police.hu

2025. május 19. 08:37
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Magyarországon október 6-tól egy fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forint értékű hitel indul a vállalkozásoknak...
A Tisza Párt lelkes agitátoraként működik Látó János. Ő az az internetes prédikátor, aki – Kocsis Máté tegnapi közlé...
A miniszterelnök a Szőlő utcai álhírbotrányról, az Európai Unió migrációs helyzetéről, valamint Donald Trumpról is e...
A Tisza egy röhej – állítja Menczer Tamás.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója osztotta meg a felvételt.