
El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói három órán belül elfogták azt a 32 éves férfit, aki vasárnap megölte élettársát. A férfin egy XV. kerületi mozi vetítőtermében ütöttek rajta.
A férfi körülbelül két hónappal korábban ismerkedett meg a 30 éves nővel - derült ki a rendőrség közleményéből. A bűncselekmény napján a XIV. kerületi lakásban táncolás közben vesztek össze. Az elkövető a másik szobába küldte a nő gyerekét, megverte az asszonyt, majd elment otthonról. Amikor a kisfiú elő mert jönni, édesanyját a padlón fekve találta, már nem lélegzett. Azonnal értesítette édesapját, majd a mentőkkel is beszélt, akiket azután ő engedett be a lakásba. A mentőszolgálat munkatársai megpróbálták megmenteni a nő életét, de már nem sikerült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a helyszínen hajtóvadászatot indított a gyanúsított után. A rendőröknek sikerült telefonon elérni a férfit, aki nem volt hajlandó elárulni hol tartózkodik. A hatóságok végül egy XV. kerületi bevásárlóközpont mozijában találták meg és fogták el a feltételezett elkövetőt, aki anyjával éppen az új szuperhős-filmet nézte.
C. Károlyt megbilincselve állították elő és emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi beismerte a bántalmazást, az ölést azonban tagadta – annak ellenére, hogy a hétfőn, soron kívül elvégzett igazságügyi boncolás igazolja, megfojtotta kedvesét. A gyanúsítottat a fővárosi rendőrök őrizetbe vették és letartóztatását kérték.

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket