Megölte és elégette főnöke holttestét

A férfi nem bírta tovább a munkájával járó feszültséget, illetve azt, hogy élettársa a főnökével csalja - olvasható az ügyészség hivatalos oldalán. 

A férfit mindenesként alkalmazta főnöke, feladata szerint több ingatlanban kellett munkát végeznie, ami kemény fizikai megterhelést jelentett számára. Az alkalmazott élettársa is itt dolgozott, ő adminisztrációs, és takarítással kapcsolatos munkákat végzett, valamint párja tudtán kívül viszonya volt a későbbi áldozattal.

2020. április 12-én Tatabányán a főnök és alkalmazottja szóváltásba keveredett, majd ennek következtében a férfi két alkalommal, ököllel, nagy erővel arcon ütötte főnökét, aki a földre esett. A földön fekvő férfi azzal fenyegetőzött, hogy azonnal értesíti a rendőrséget, mire alkalmazottja megragadott egy 145 cm hosszúságú szögvas-darabot és azzal két alkalommal olyan erővel ütötte fejbe főnökét, hogy a férfi szinte azonnal meghalt.

A gyilkosságot követően az elkövető elvette áldozata 260 ezer forintnyi kézpénzét, és mobiltelefonját, majd odahívta élettársát, és együtt takarították el a nyomokat.

A holttestet egy autó utánfutóján lévő szemét közé helyezték, majd a halott főnök szomódi tanyájára szállították, ahol a szemétégetésre kijelölt gödörbe dobták, gázolajjal lelocsolták, és meggyújtották.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfi, és élettársa ellen.

 

Fotók: ügyészség.hu

2021. augusztus 12. 09:33
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family