2026. március 19. csütörtök, Bánk, József
8°C Budapest

"Megölhetlek" - mosolygott a bíróságon a késelő lány, többeket megszúrt Mosonmagyaróváron

"Megölhetlek" - ezt kérdezte az egyik áldozatától az a lány, aki a férfin kívül az apját, a nagyanyját, és még egy másik férfit is megkéselt szombat délután Mosonmagyaróváron. A 19 éves Kíra hatalmas mosollyal az arcán érkezett a bíróságra.
Tenyek.hu
2024. augusztus 28., szerda 10:11
Vágólapra másolva!

Hatalmas mosollyal az arcán, megbilincselt kézzel és vezetőszáron érkezett meg a bíróságra kedden a 19 éves lány, Kíra, aki még szombaton rendezett brutális vérengzést Mosonmagyaróváron. A Tények információi szerint a fiatal először elszökött otthonról, családja szinte semmit sem tudott róla 2 hétig. Miután előkerült, a lakásban kis híján halálra késelte apját és nagyanyját, a vérnyomok jól látszódtak a kilincsen, lábtörlőn és a padlón is.

Ezután késsel a kezében menekülni kezdett, az utcában meglátott egy középkorú férfit, akit szintén megszúrt. Úgy tudjuk először azt kérdezte tőle: "megölhetlek?", majd beleszúrta a kést. A vérengzés utolsó helyszíne ez a dohánybolt volt, ahol ismét megkéselt egy férfit. Az üzletben épp egy fiatal lány dolgozott, aki végignézte a szörnyű jeleneteket. Annyira sokkolták a történtek, hogy dolgozni sem tudott utána, édesanyja váltotta őt a műszakban. Az asszony nyilatkozott akkor a Tényeknek.

– mondta a nő.

Végül egy közeli dohányboltba menekült, a rendőrség itt fogta el. Az alkalmazott miután meglátta az őrjöngő lányt, kiszaladt az üzletből, az ámokfutóra zárta az ajtót, és segítséget hívott. A lányt végül a TEK fogta el. A bíróságra pedig bekötött karral érkezett, úgy tudjuk a randalírozás közben sérült meg. A lányt most letartóztatták.

A végzés jogerős, ugyanis a szökés és a bűnismétlés veszélye is fennáll, ráadásul már korábban is volt dolga a rendőrséggel kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt. Megtagadta a vallomástételt, de pszichiátriai beteg, ezért először a mentális állapotát fogják vizsgálni, ezután dől el, hogy elmegyógyintézetbe, vagy börtönbe kerül. Úgy tudjuk az ámokfutás előtt nem szedte a gyógyszereit.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk