
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre
Furcsa hívás érkezett az Országos Mentőszolgálathoz múlt héten, a bejelentő szavait még az igencsak tapasztalt és rutinos mentésirányító sem tudta kibogozni. Meséltek egy „Pöckös” nevű emberről, aki meghalt valamikor régebben, emiatt van most minden, de a segítségre szoruló férfi lélegzik, nem sérült meg. A mentők pénteki bejegyzésükben azt írták, a segélyhívás tárcsázói egymásnak adták a telefont, ám a „megmorált a szügye” és a „tiszta csocsavel az egész ember” tüneteken kívül nem sok mindent sikerült megtudniuk az esetről.
Miután a legközelebbi egység a helyszínre sietett, döbbenten látták, hogy egy halotti tort ülő család fogadta őket, akik valamin nagyon összevesztek. Azt még ekkor sem sikerült kideríteni, hogy kinek volt szüksége segítségre, ráadásul többen kikérték maguknak, hogy rosszul lennének, így a mentők végül megkönnyebbülve hagyhatták el a helyszínt.
Indulásuk után viszont nem térhettek vissza állomáshelyükre, időközben ugyanis érkezett egy másik riasztás, ráadásul éppen a közelből. Ezúttal már tényleg sürgős segítségre szorult egy 50 év körüli nő, a már autóban ülő egység pedig két percen belül a házhoz siethetett. Így a mentőknek sikerült stabilizálniuk a nő állapotát és megmentették az életét.
A címlapfotó illusztráció: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort