
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A meglőtt kutyáról készített fotókat megmutatta a Tényeknek Tiszabábolna polgármestere. A csúnya sebet egy légpuska golyó okozott. A kutya a gazdájával a település határában tréningezett, amikor eldördült a lövés. A falu első emberi is éppen akkor járt arra.
Egy fegyver hangra lettünk figyelmesek, egy nagy csattanásra, a kutya felnyüszített és a gazdájához rohant és véres volt a lába
– mondta a Tényeknek Bernáth Erik polgármester.
A kutya nagyon szenvedett, azonnal segítséget hívtak hozzá és állatkórházba került, de egyelőre a golyót nem tudják kivenni belőle.
Molnárné Kelemen Viktória, a Pamacs Kutyamentő Alapítvány kuratóriumi elnök elmondta, hogy nem tudták még megműteni az állatot, így benne maradt a lövedék, és azt nem lehet tudni, hogy a kutya tudja-e majd folytatni a munkáját.
A megdöbbentő eset azért is felháborította a falubelieket, mert a kutya eddig is sokat segített az embereken és a lövés is akkor érte, amikor azért dolgozott, hogy még jobban speciálisan kiképzett kutya legyen.
Bernáth Erik kitért arra, hogy az állat kemény kiképzésen esett át ahhoz, hogy emberéleteket tudjon menteni, és embereket legyen képes megtalálni.
A kutyát eltaláló lövés miatt feljelentést tettek, a rendőrség pedig állatkínzás kísérlete miatt egy miskolci férfi ellen nyomoz. Ha később beigazolódik a bűnösége és elítélik, akkor a lövöldöző évekre is rács mögé kerülhet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen