
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Információk szerint a négylábút hétfő este vitték el a gyöngyösi gyermekfejlesztő központból, ahol sajnos nem ez volt az első ilyen eset. A kicsik azonban nagyon megszerették Nyuszmuszt, ezért reménytelien várták vissza.
A Menthal Studio Gyermekfejlesztő Központ szombaton nagyszerű hírt közölt Facebook-oldalán, miszerint a gyöngyösi városrendészet és Balogh István rábukkant elveszett nyuszijukra. A kis szőrmókot kedd óta nagy erőkkel keresték, hogy visszakerülhessen eredeti otthonába.
Nagyon hálásak vagyunk neki, hiszen így közel 100 gyereknek okozott boldogságot, akik nap mint nap megfordulnak a Menthal Studio Gyermekfejlesztő Központban!
– írták boldogan a bejegyzésben és megköszönték a rengeteg segítséget és felajánlást, amit az utóbbi napokban kaptak.
Köszönjük szépen, az egész Menthal-család nevében Pistának
- zárták hálásan a posztot.
Kapcsolódó tratalom:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen