
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
2020. május 3-án a reggel Szilágyi István fia, Péter egy kalapáccsal édesapjára támadt, többször fejbe verte, fojtogatta, valamint a mellkasát is megtaposta. A többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a színész a helyszínen meghalt.
Szilágyi Péter ügyének október 15-i tárgyalása azzal kezdődött, hogy felolvasták azóta már tüdőbajban elhunyt édesanyja, Humenyánszky Jolán vallomását, amiben a nő a következőket állította:
„Peti éjszaka közénk feküdt, velünk aludt, ez gyakran megtörtént. Valamiért kiborult, szerintem magányos, nincs senkije. (…) Régebben is volt, hogy bántotta Peti az apját, akkor ököllel ütötte. Börtönben is ült akkor, és azon felül is többször bántotta az apját. Nem tudom, miért gyűlöli az apját. A férjem engem is bántott, amikor fiatal volt, Petit is sokszor bántotta. A férjem egyszer úgy megütött, hogy kiszakadt a dobhártyám. Az orvos megkérdezte, hogy teszek-e feljelentést, de nem akartam. Peti látta, ahogy az apja engem bánt, talán ezért haragudott rá. Az is lehet, hogy tőle örökölte, hogy erőszakos lett. Szegény fiam többször öngyilkos is akart lenni. Kést fogva fenyegetőzött, hogy szíven szúrja magát. Gyógyszereket szedett, de ha nem váltotta ki őket akkor ingerült lett.”

A képen (tenyek.hu) az apagyilkos fiú és édesanyja Humenyánszky Jolán egy korábbi tárgyalás után.
Péter több pontos is cáfolta a vallomást, a tárgyalás pedig a tanúk meghallgatásával folytatódik majd - írta meg a Blikk.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval