Meglepő részletek derültek ki Till Tamás szabadon élő gyilkosáról - videóval

A férfi 2000-ben agyonverte, majd elásta a 11 éves bajai kisfiút, holttestét idén nyáron találták meg. A gyilkos 24 év után pénzt akart csinálni a gyilkosságból: elmondta Till Tamás nyughelyének pontos helyét egyik ismerősének, aki erre vádalkut köthessen és kijöhessen a börtönből. Miután a terv nem sikerült, és kiderült, hogy ő a valódi gyilkos, arra panaszkodott, hogy egyre többen zaklatják.

Lehet, hogy soha nem derült volna ki a kegyetlen gyilkosság, ha az elkövető negyed évszázad után egy ravasznak hitt trükkel nem akarja kihozni barátját a börtönből. Úgy tudjuk, pénzt kért azért ismerősétől, hogy kijuttassa a rácsok mögül. Elárulta neki Tamás nyugvóhelyét, amit ismerőse elmondott az ügyészségnek. Így jutott ki a gyilkos barátja a börtönből.

Soha az életben, nem derült volna ki ez a cselekmény, hogyha ő ebben az évben nem dönt úgy. Bűnügyi segítséget informális segítséget nyújt az ismerősének

– mondta Lichy József jogi képviselő.

A férfi azután bukott le, hogy a rendőrök kihallgatták a tanukat és kiderült, hogy akikre rákenték a gyilkosságot, nem lehetnek az igazi elkövetők. Ekkor került a képbe F. János. Többször kihallgatták és ellentmondásba keveredett, majd a poligráfon is megbukott. Bevallotta, hogy egy vállalkozónál dolgozott, amikor éppen cigi szünetet tartott, így látta meg a bicikliző Tamást, akit becsalt és agyonvert.

Egyértelmű a mi olvasatunkba, hogy e mögött szexuális jellegű indíték állt

– tette hozzá a jogi képviselő.

F. János jelenleg feleségével él együtt egy budapesti családi házban. Az utcában élők megdöbbentek a férfi tettén.

Biztos, hogy más is van ebben az országban, aki esetleg elkövetett valami hasonló szörnyűséget, nem lehet tudni, szóval ezt a törvény módosítást jó, hogy most megteszik

– hangsúlyozta egy környéken élő.

A férfi korábban informatikai és bútor vállalkozást vezetett. Szülei egy Baja melletti településről származtak és viselkedés problémái miatt került intézetbe. Felesége, akivel pár hónapja házasodott össze nem sejtette, hogy a férfi milyen titkot őrzött 24 éven keresztül.

Ez a fiú ez egy családapa most már, legalábbis így hallottuk, szeretném megkérdezni ettől a családapától, hogy egyáltalán hogy tud belenézni a felesége és a családja szemébe

– tette hozzá egy szomszéd.

Mivel a most 40 éves vállalkozó fiatalkorú volt a gyilkosság idején, a bűncselekmény elévült. Így hazasétált a családjához. De a nyomozók az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt a nyomozást indítottak ellene, így börtönbe kerülhet. A szülők pedig polgári pert indítanak.

Egy ország háborodott fel azon, hogy Till Tamás gyilkosa megúszta a felelősségre vonást, a gyilkosság miatt nem kell börtönbe mennie. Bajaiak nyomozni kezdtek ki az az F. János, aki agyonverte Tamást. Az interneten több ilyen nevű férfit is meggyanúsítottak a bűncselekmény elkövetésével.

2024. december 12. 08:29
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...