
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
Pénteken erősen felhős, a keleti, északkeleti tájakon borult lesz az ég, majd délután a nyugati tájakon csökken a felhőzet és néhány órára a nap is kisüthet. Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, elsősorban az ország délkeleti felén, míg északnyugaton kicsi a csapadék esélye. A délnyugati szelet a déli, délkeleti tájakon élénk lökések kísérhetik, majd egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon, északkeleten 3 és 7, a déli tájakon 8 és 12 fok között alakul.
Szombaton, szilveszter napján az ország északi, északkeleti harmadán általában borult, párás, helyenként ködös idő várható, másutt több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Reggelig főleg a Dunától keletre helyenként előfordulhat eső, zápor, napközben azonban csak néhol valószínű szitálás. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, néhol időnként erős lökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 8, a maximum általában 10 és 17, a tartósabban borult, párás északkeleti tájakon 4 és 9 fok között alakul.

Vasárnap, újévre virradóra plusz 1 és 9 fok közötti hőmérséklet várható, majd 11 és 17 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósan borult északkeleti tájakon több fokkal alacsonyabb csúcsértékek valószínűek. Az ország északi, északkeleti harmadán tartósabban borult, párás, ködös időre kell számítani, másutt a fátyolfelhőzet mellett többórás szűrt napsütés valószínű. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként előfordulhat szitálás. A déli, délnyugati szél több helyütt megélénkül, a Dunántúlon erős lökések is lehetnek - közölte az MTI.
Kép forrása: MTI

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat