
Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém
Két csontsovány kutyáról kapott bejelentést a Szurkolók az Állatokért Gerecse és környéke Alapítvány a napokban. Mire az állatvédők kiértek a szákszendi udvarra, addig az egyik négylábú elpusztult.
Borzalmas körülmények között találtak rá Lüszi tetemére, a halál oka viszont idáig nem volt világos.
A boncolás eredménye kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor furcsa dologra hívta fel a figyelmet. A kutya gyomrában egy kilogrammnyi táp volt, hasi zsírszövetet viszont nem találtak.
Ennek oka, hogy az állat vélhetően hosszú ideig éheztetve volt, halála előtt röviddel pedig túletették. Képtelen volt megemészteni a nagy mennyiségű eledelt, helyette saját magát kezdte felemészteni a négylábú, és enterális sokk következtében elpusztult.

Az eredeti fotókat a Szurkolók az Állatokért Alapítvány közösségi oldalán tette közzé. ITT látható! (+18)
Az alapítvány szerint az eredmények ismeretében teljes mértékben megállja a helyét, hogy állatkínzás történt. Megtudták azt is, hogy családja valósággal rátukmálta a kutyát a gazdára, majd semmiben sem segítettek neki.
Nyomozást az Oroszlányi Rendőrkapitányság rendelhet el az ügyben.
Kapcsolódó tartalmak:
Megrázó baleset, kutyáikat sétáltató gyalogosokat gázolt, miután buszba csapódott – Fotók

Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém

Hófehér óriás tűnt fel Nógrád utcáin, futótűzként terjed a videó az interneten

Bámulatos, de életveszélyes jelenséget fotóztak a Balatonon

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér