
Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta
„Én így fürdetem a macskámat” – ezzel a mondattal tette közzé a videót ez a fiatal férfi még májusban. A felvételen jól látható, ahogy beleteszi a macskáját a wc-be, rátérdel a tetejére és ráhúzza azt a védtelen állatra. A macska ezután rémülten menekült ki a fürdőszobából.
Egy újabb videót tett fel szombat este az egyik közösségi oldalra, amin az látszik, ahogy hatalmasat rúg egy másik macskába. Az állat több métert repült. Úgy tudjuk, hogy a férfi már évek óta kínozza a macskáit, puszta szórakozásból.
Kapin Richárd a Szurkolók Az Állatokért alapítója szerint már elég sok probléma volt a férfivel, nagyon sok bejelentést kaptak róla.
„Évekkel ezelőtt is csinált már macskákkal elég undorító dolgokat és most, amit megint csinált, megint csak azt tudom mondani, hogy ez egy aberrált dolog, aki így bánik ezekkel az álatokkal, ezekkel a szerencsétlen állatokkal és itt most mindegy, hogy kutyáról vagy macskáról beszélünk” – tette hozzá az állatvédő, aki szerint nagyon nehéz kiszűrni azt, hogy kinek nem szabadna állatot adni.
„Ugye vannak még ezek a kisállatkereskedések, ahol meg lehet venni még nyuszikat vagy bármilyen olyan állatot, amibe bele lehet rúgni vagy lehet őket bántani, illetve vannak még a szaporítók, akiknek teljesen mindegy, hogy kinek adják oda az állatokat” – részletezte.
Ha a férfi ellen nyomozás indul és bűnösnek találják, akkor akár 3 évre is börtönbe kerülhet.
A férfitől egyébként már több macskát is elvettek, de mindig újat szerez. Az állatvédők fel is jelentették és arra hívják fel a figyelmet, hogy lehetőleg senki ne adjon a neki állatot.

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit

Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas

Folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés