
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
Mintegy két hónappal ezelőtt, Budapesten március 17-én reggel szállt fel a 7-es számú buszra egy 64 éves, többszörösen büntetett férfi, aki a járművön szóváltásba keveredett egyik utastársával. A vita során a férfi azzal fenyegette a másikat, hogy amikor leszáll, akkor majd meglátja kivel van dolga – számolt be az esetről a Fővárosi Ügyészség.
Amikor a sértett leszállt a buszról, a férfi követni kezdte, majd a buszmegállóhoz közeli egyik kapualjban rátámadt és egy késsel megszúrta a másik férfit a felsőtestén. Ekkor az áldozat védekezésképpen megpróbált visszaütni a kést még mindig kezében tartó támadó irányába, aki hátrálni kezdett, majd végül eltette a kést és távozott a helyszínről. A bántalmazás során az áldozat 8 napon túl gyógyuló szúrt sérülést szenvedett.
A férfit az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé, többszörös visszaesőként,felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos tesi sértés bűntette miatt a bíróság 4 év fegyházbüntetésre ítélte, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával.
Címlapfotó: Magyarország Ügyészsége

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


