
Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni
„A bűncselekményt azt beismerem, mert az tényleg, hogy megtettem és nagyon sajnálom” – mondta a gyilkos a tárgyaláson. Elsírta magát az előkészítő ülésen. A férfi egy erdős részre vonszolta 20 hetes terhes élettársát, majd összeverte és egy zsineggel hidegvérrel megfojtotta.
Az állandóan féltékenykedő férfi a nő barátnőjének házából hurcolta el Erzsébetet, ott kért ugyanis menedéket a fiatalasszony, miután elköltözött a párjától. A férfi azonban nem nyugodott bele a szakításba, a helyeik szerint többször megverte.
A várandós nő holttestére a helyiek találtak rá, akik keresni kezdték az elhurcolt áldozatot.
Erzsébet 5 hónapos terhes volt.
A gyilkos előbb késsel kétszer megvágta a nő fejét, majd az arcán, felkarján a testén is ütötte. Ezután elővett egy zsineget, amivel megfojtotta Erzsébetet. Ez még tavaly májusban történt. A gyilkos a bűncselekményt a mostani előkészítő ülésen beismerte, azonban a bántalmazást tagadta.
A férfire az ügyészség emberölés miatt 15 év börtönbüntetést kért, amennyiben elismeri a tényállást és lemond a tárgyalásról.
Mivel a vádlott vitatta az ügyészség megállapításait, ezért az ügy tárgyalással folytatódik tovább.

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs