
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A közlemény idézi Gyopáros Alpárt, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost, aki kijelentette: "a Magyar Falu Programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudjuk támogatni, ami hozzájárul ahhoz, hogy a falusi emberek életminősége javuljon. A program eddig kizárólag hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése európai uniós forrásokkal is kiegészül" - emlékeztetett.
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a közleményben hozzátette: "a magyar vállalkozások megerősödését segíti a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program is, amelyben a legkisebb hazai településeken működő, legkisebb vállalkozások pályázhatnak 2-10 millió forint közötti támogatásra. A program két korábbi felhívásában már eddig is 2600-nál több pályázót támogattunk 27,4 milliárd forint értékben, most pedig projektmérettől függően újabb 1500-4000 vállalkozás támogatását tervezzük" - hangsúlyozta.
A programban 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 5000 lakosúnál kisebb településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások. A támogatás formája vissza nem térítendő, intenzitása maximum 70 százalék, vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam. A lehívható előleg mértéke 50 százalék - részletezte az ITM.
A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. Emellett a pályázatban részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet.
A támogatási kérelmek beadására 2021. november 9-től 2021. december 9-ig van lehetőség. A további részleteket a felhívás tartalmazza, amely a https://www.palyazat.gov.hu oldalon érhető el - közölte az ITM.
MTI/a címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen