Megharapott és homlokon fejelt egy utast egy 20 éves férfi

Buszra várakozókat és járókelőket bántalmazott, de az intézkedő rendőröket sem kímélte.

Letartóztattak egy 20 éves veszprémi férfit, akivel szemben garázdaság, súlyos testi sértés, becsületsértés, valamint zaklatás miatt folyik büntetőeljárás – írta sajtóközleményében a Veszprémi Törvényszék.

A gyanúsított március 30-án este a veszprémi buszpályaudvar várótermében agresszívan viselkedett, hangosan szidalmazta az ott jelenlévőket és az intézkedő rendőröket, illetve az egyik utast megharapta és homlokon fejelte. Előállítása során a rendőrkapitányságon is erőszakosan viselkedett, de mivel beismerte a vádakat, őrizetét a nyomozó hatóság megszüntette.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Ámokfutása azonban ezzel nem ért véget. Május 7-én délelőtt egy telefon eltűnése miatt szóváltásba keveredett egy férfivel, akit megfenyegetett azzal, hogy elvágja a torkát. Május 9-én éjjel pedig Veszprém belvárosában randalírozott, kárt okozva egy telefonfülkében és egy hirdetőtáblában.

Szemtanúk értesítették a rendőrséget, így a gyanúsítottat ismételten őrizetbe vették. Bűnismétlés veszélye miatt a Veszprémi Törvényszék elrendelte letartóztatását.

Kapcsolódó tartalom:

Rettegtek az őrjöngőtől az állomáson, videóra vették a balhézót

2025. május 21. 15:53
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
116 éves lett a világ legidősebb embere, a brit Ethel Caterham - adta hírül az MTI a BBC online csütörtöki kiadásába...
Budapest hiteles helyszíne lehet az ukrajnai háborút lezáró tárgyalásoknak - erről beszélt a Harcosok Órájában Szijj...
15-en megsérültek Munkácson, közülük legalább ketten súlyosan, amikor az orosz hadsereg Kárpátalját bombázta csütört...
Minden eddiginél nagyobb, hosszabb és látványosabb volt a szerdai, augusztus 20.-i tűzijáték Budapesten. A csaknem 3...