Meghalt Keleti Ágnes

Százhárom éves korában, csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt - számolt be a Nemzeti Sport.

Keleti Ágnes - aki jövő csütörtökön ünnepelte volna 104. születésnapját - 1952-ben, Helsinkiben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett. Pályafutása csúcsára 1956-ban, Melbourne-ben ért fel: talajon megvédte címét, aranyat nyert gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként, egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett. Ő lett a játékok legeredményesebb versenyzője, egyben a legidősebb tornásznő, aki aranyérmet tudott szerezni.


Tíz olimpiai érmével a legeredményesebb magyar sportolók rangsorában Gerevich Aladár (10 medál/7 arany) mögött a második, öt aranyérmével minden idők ötödik legeredményesebb magyar olimpikonja. Múlt hét szerdán szívelégtelenséggel és légzési nehézségekkel került kórházba, ahol tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Halálával Charles Coste lett a legidősebb élő olimpiai bajnok, a francia kerékpáros az 1948-as játékokon lett aranyérmes.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja szerint Keleti Ágnest többek között a MOB saját halottjának tekinti. Temetéséről a család később ad tájékoztatást.

MTI/Fotó: MTI/Lakatos Péter

2025. január 02. 08:26
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family
Az évtized vihara – így emlegetik azt a pusztító erejű időjárási jelenséget, amely hétfőn tombolt végig Magyarország...
family
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family