
Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába
A méltatás szerint az oszmanista történész, nemzetközi látókörű geopolitikai szakértő és kutató évtizedek óta önzetlenül segítette és támogatta az intézmény és hallgatói fejlődését, sikerességét. Mint írták, kollégái és tanítványai mély fájdalommal értesültek váratlan és korai haláláról.
Hóvári János akadémiai pályafutása mellett diplomáciai, közszolgálati karriert is épített. Többszörös nagykövet és globális ügyekért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. főigazgatója, a Türk Államok Szervezetének budapesti képviseleti irodájának nagyköveti rangú vezetője volt.
A TÁSZ honlapján részvétét nyilvánította ki Kubanychbek Omuraliev, a Türk Államok Szervezetének főtitkára is.
Olyan emberként, aki az életét a turkológiának szentelte, és kiváló nagyköveti szolgálatával tiszteletre méltó helyet vívott ki magának a magyar diplomáciában, Hóvári János egész életében hatalmas mértékben járult hozzá a Magyarország és a türk államok közötti átfogó együttműködés fejlesztéséhez
- fogalmazott a főtitkár.
Hóvári János 1955. május 9-én született Kiskorpádon. Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1973-ban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1979-ben szerzett diplomát történelem-török szakon.
A diplomaszerzés után az Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében kapott kutatói állást, és a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karának Történettudományi Intézetében is dolgozott egyetemi oktatóként. Szakterülete az oszmán hódoltság kora volt, de mellette a Balkán történetével, a magyarság keleti elemeivel, valamint oszmán-török forrásolvasással is foglalkozott.
1992-ben lépett be a Külügyminisztérium kötelékébe és megkezdte haláláig tartó diplomáciai pályafutását. A pécsi egyetemi körökkel és a Dél-Dunántúllal a kapcsolata ezt követően is fennmaradt: részt vett kutatási projektekben, segítette az egyetem Balkán tudományos programjának fejlesztését, a PTE geopolitikai doktori programjának kezdetektől oktatója és témavezetője volt - áll az egyetem nekrológjában.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szigetvári Zrínyi Vár hivatalos Facebook-oldala

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó