Meghalt Galavics Géza

Életének 83. évében, kedden meghalt Galavics Géza művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az MTA szerdán az MTI-vel.

Galavics Géza 1940-ben született Győrben. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte, pályaválasztására nagy hatással volt az ott megismert Csatkai Endre. Az érettségi után 1958 és 1963 között történelem és művészettörténet szakon tanult a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).

Diplomájának megszerzése után 1963 és 1971 között a Magyar Nemzeti Múzeumban a Magyar Történelmi Képcsarnok, majd közel negyven éven át az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja, utóbb Kutatóintézete munkatársa volt.

Munkásságának fő területe a magyarországi késő reneszánsz és barokk művészet volt a klasszicizmus térhódításáig, mindig kitekintéssel Közép-Európára. Életpályáját végigkísérték az ikonográfiai elemzések. 1986-ban jelent meg akadémiai doktori disszertációként elfogadott, Kössünk kardot az pogány ellen - Török háborúk és képzőművészet című monográfiája, a korszak történeti ikonográfiájának máig példamutató alapműve - emelik ki a közleményben.

Mint felidézik, fontos kiállítások fűződnek Galavics Géza nevéhez. A magyarországi művészettörténetről szóló könyvsorozat előkészületének volt emlékezetes állomása a Művészet Magyarországon 1780-1830 című kiállítás (Magyar Nemzeti Galéria, 1980), de a közép-európai országok A barokk éve című kiállítássorozatának budapesti tárlatát is ő rendezte Barokk művészet Közép-Európában - Utak és találkozások címmel (Budapesti Történeti Múzeum, 1993). Tudományos tanácsadója volt a Történelem-kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon (Magyar Nemzeti Galéria, 2000) vagy az Ige-idők: A reformáció 500 éve (Magyar Nemzeti Múzeum, 2017) című kiállításnak is.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az 1990-es évektől új kutatási területet keresve kezdett bele az újkori történeti kertek vizsgálatába. Az angolkert mint utópia címmel 2001-ben előadott akadémiai székfoglalójában új megvilágításba helyezte a magyarországi kastélykerteket. 2022-ben tartott Képtörténet és társadalomtörténet - Kora-újkori nézőpontváltozások az európai és magyarországi cigány ábrázolásokon című előadása pedig megmutatta, hogy az egész pályáját meghatározó érdeklődési területeit élete vége felé is alkotó módon tudta összekapcsolni a művészettörténet és a történetírás újabb irányzataival, de a zenetörténettel is.

Galavics Gézát 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2019-ben rendes tagjává választották. 1991 és 1999, majd 2002 és 2008 között az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztálya Művészettörténeti Tudományos Bizottságának elnöke, 2020-tól pedig a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tiszteleti tagja volt. Munkáját a Társulat Pasteiner- és Ipolyi-éremmel is elismerte.

Az Akadémia idegen nyelvű művészettörténeti folyóiratának, az Acta Historiae Artiumnak 1994/95-től, magyar nyelvű folyóiratának, a Művészettörténeti Értesítőnek pedig 1988-tól mindvégig szerkesztőbizottsági tagja volt. 1995-ben az ő kezdeményezésére jött létre a Művészettörténeti Bizottság által évente kiadott, a legkiválóbb művészettörténeti publikációk elismerésére szolgáló díj, az Opus mirabile - hangsúlyozzák a közleményben.

2010-ben vonult nyugdíjba, de nyugalmazott kutatóprofesszorként haláláig részt vett a Művészettörténeti Intézet munkájában.

MTI

2023. március 22. 14:50
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family