
Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni
Finta József, a Magyar Művészeti Akadémia alapító tagja vasárnap hunyt el - olvasható az MMA közleményében. Mint írják, a Magyar Művészeti Akadémia Finta Józsefet saját halottjának tekinti.
A halálhírt először közlő Finta Stúdió közleményében azt írják: Finta József az építész szakmát egy legendás modernista generációtól tanulta, majd alkotásai révén vált ő is annak teljes jogú tagjává.
Mint írják, soha nem a pillanatnak tervezett, alkotásai időn kívüliek, egész életében a hosszú távon érvényesnek tartott értékeket kutatta.
"Az építészetet komoly játéknak tartotta, melyet gyermeki lélekkel lehet csak művelni. A legutóbbi időkig töretlenül lelkesedett minden új dologért, miközben folyamatosan a maradandót és az időtlent próbálta megtalálni bennük" - fogalmaznak, hozzátéve: igaz ez életművének egyik legfőbb alkotására, a Finta Stúdióra is.
Finta József 1935. június 12-én született Kolozsváron. 1958-ban az Építőipari- és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, majd a Lakóterv munkatársa, osztályvezetője, később igazgatóhelyettes-főépítésze volt. Mind Magyarországon, mind külföldön osztatlan elismerést aratott alkotásaival.
Egyebek között budapesti szállodákat tervezett: a Duna Intercontinentalt, a Fórumot, a Tavernát, a Novotelt, a Kempinskit, valamint a Kongresszusi Központot és a Nemzetközi Kereskedelmi Központot. Több szállodát épített határainkon túl is, így Pozsonyban, Bécsben és Brnóban (Brünnben) is.

Finta József 1965-ben, 30 évesen kapott először Ybl Miklós-díjat dunaújvárosi munkáiért. 1995-ben önálló irodát nyitott, s azóta tervezte Budapesten a Szabadság téri Bank Centert, a Teve utcai rendőrpalotát, a lágymányosi egyetemi városban a Budapesti Műszaki Egyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (BME-ELTE) informatikai épületét és az 1999 végén átadott WestEnd City Centert. 2002-ben a Városmajor utcai Szív- és Érgyógyászati Központ bővítésében is részt vett. Kevés lakóháza közül kiemelkedik a 2005-ben a Gellérthegyre tervezett, háromszintes épület.
2017-re készült el Szabó Tamás János közreműködésével a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézményei közé tartozó Ludovika Campus kollégium és oktatási tömb, amelyért a tervezők Építőipar Nívódíjat is kaptak.
1985-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-tól rendes tagja, 1992-től tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, 2005-től a Nemzeti Konzultációs Testületnek.
Több építészeti témájú szakkönyvet írt. Budapest, Salgótarján és Belváros-Lipótváros díszpolgára volt. 1965-ben és 1972-ben Ybl Miklós-díjat, 1970-ben állami-díjat, 1993-ban Magyar Művészetért-díjat, 1996-ban Kossuth-díjat, 1997-ben Köztársasági Elnöki Aranyérmet, 2007-ben Prima Primissima-díjat, 2013-ban Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott. A Budapest díszpolgára címet 2009-ben nyerte el.
A Nemzet Művésze díjjal 2014-ben tüntették ki. 2014-ben a Vigadó Galériában szabadkézi rajzaiból rendeztek kiállítást.
MTI/Fotó: Finta Studió

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon