Meghalt egy őrizetbe vett férfi a salgótarjáni fogdán, az őrök próbálták megmentetni

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság salgótarjáni fogdájában lett öngyilkos.

A Nógrád vármegyei hírportál értesülései szerint a férfi felakasztotta magát a fogdán.

Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az esettel kapcsolatban a lapnak azt mondta, hogy egy őrizetbe vett 30 éves férfi vetett véget saját kezével az életének a fogdán.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Az őrök azonnal megkezdték a fogvatartott újraélesztést és értesítették a mentőket, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi halálának körülményeit a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága – szakértő bevonásával – közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

A vizsgálatoknál az ügyészség képviselője jelen volt. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság vezetője az esettel kapcsolatban belső szakmai vizsgálatot rendelt el.

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

2025. június 19. 11:15
Bejegyezték a TISZA Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet, melynek vezetője Tseber Roland Ivanovics, Ma...
Magyarország nem írta alá az Európai Tanács közös nyilatkozatát Donald Trump és Vlagyimir Putyin közelgő találkozója...
A Magyar Péterhez köthető emberek és szimpatizánsok durvasága azt mutatja, hogy kétségbe vannak esve a jövő évi vála...
A béke érdekében párbeszéd kell, ezért Magyarország továbbra is támogatja Donald Trump, az Egyesült Államok elnökéne...
Legkevesebb nyolcan meghaltak a Zöld-foki Köztársasághoz tartozó Sao Vicente szigeten áradásokban - részletezte az M...
SZÖRNYŰ - A boltból biciklizett hazafelé, halálra gázoltak egy kilencéves kislányt Sátoraljaújhelyen hétfőn, a gyere...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 12., kedd
Mihályfi Luca nem hagyja, hogy a bántó kritikák eltántorítsák! Miután kirobbanó formában fellépett a Balaton partján...
family