
Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén
Meghalt egy fiatal nő az Ozora Fesztivál területén – erősítette meg a hírt a TEOL megkeresésére a kedden Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A rendőrségre vasárnap reggel nyolc óra körül érkezett jelzés arról, hogy az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén egy nő holttestére bukkantak. Megállapították, hogy az elhunyt egy 34 éves belga állampolgár.
A helyszínen idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel. Az ügyben a Sárbogárdi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, mely jelenleg is folyamatban van – közölte a vármegyei főkapitányság.

Fotó: Facebook/Ozora Festival official
Az elektronikus zenei fesztivált július 31. és augusztus 6. között tartották meg. Az évről évre megrendezendő fesztiválra nemcsak az előadók nagy része, de a fesztiválozók jelentős része is külföldről érkezik. A 2004 óta megtartott underground zenei fesztiválon idén a résztvevők száma a lap – nem hivatalos – információi szerint rekordot döntött, és az ötvenezret is meghaladta.

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés