
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
A fa tövében egy motor hevert, mellette egy autó, aminek az eleje teljesen összetört. Egy bukósisak és egy pár kesztyű volt a földön, a Pest vármegyei Kosd külterületén péntek este történt a tragikus baleset - a motoros hazafelé tartott, amikor a kocsit vezető nő áttért a sávjába, összeütköztek, a motort vezető férfi pedig meghalt.
Információink szerint a 49 éves férfi szabadnapos volt, de be kellett mennie a munkahelyére. A helyi, többnapos Völgyfesztivál miatt a koncertekre érkezők elállták a kapuját, ezért motorral indult el. Este már hazafelé tartott, amikor a fesztiválról egy erősen részeg pár, autóval nekiütközött. A szemtanúk elmondása szerint a nő annyit ivott, hogy gyalog is alig bírt menni. Úgy tudjuk, a helyiek próbálták meg először újraéleszteni a férfit.
A mentők perceken belül a helyszínre érkeztek, mindent megpróbáltak a motoros életének megmentéséért. Hosszú ideig folyt az újraélesztési kísérlet, de sajnos sikertelenül, a férfi a helyszínen életét vesztette
– mondta a Tényeknek Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A baleset után az áldozat nevelt fia a motoros sisakjáról ismerte meg, hogy a nevelőapja szenvedett balesetet. A helyszínre sietett a férfi édesanyja is, aki úgy tudjuk, sokkot kapott fia elvesztése után. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják, hogy mi is történt pontosan.
Vácdukán a pénteki baleset helyszínétől pár kilométerre is motoros baleset történt szombat délelőtt. A motor az út mellett hevert, miután összeütközött egy kocsival. A motort egy 53 éves férfi vezette, a párja, aki mögötte ült, egy busz alá szorult.
A balesetben a motoros és az utasa is megsérült. A helyszínre mentőhelikopter is sietett.
A nő medencetáji, illetve gerincsérülést, a férfi pedig arc, illetve mellkasi sérüléseket szenvedett, mindkettőjüket kórházba szállították.
A rendőrség vizsgálja a balesetek körülményeit.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek