Meghalt egy kétgyermekes édesapa, miután kimentette a család kutyáját

Egy férfi a kenti Ramsgate tengerpartján ment a vízbe, hogy megmentse a család kutyáját. 

Családjával nyaralt egy férfi az angliai Ramsgate tengerpartján a közelmúltban. Velük volt kutyájuk is. Az állat azonban besodródott a mély vízbe, az apa pedig ekkor sietve utánaúszott.

Egy idő után azonban a nagy hullámokban fuldokolni kezdett, családja ezt látva értesítették a mentőcsónak-legénységet, akik végül kihúzták az állattal együtt a férfit a vízből, és átadták a mentőknek. A kutya megmenekült, de az apát a helyszínen sürgősségi ellátásban kellett részesíteni, majd életveszélyes állapotban kórházba szállították, ahol meghalt - számolt be a MailOnline.

Társa a Facebookon így nyilatkozott: „Jómagam és a két gyermekünk is teljesen le van sújtva. Nem tudjuk, hogyan fogjuk bírni. A kutyánkat megmentve halt meg. Ő a hősünk”.

A nő később úgy jellemezte őt, mint a fiuk és lányuk számára „a valaha volt legjobb apukát”, és hozzátette: „Ez a férfi örökké életem szerelme lesz, és örökké az is marad.”

A tragikus halálesetet követően a Ramsgate RNLI önkéntes vízbiztonsági csapatát Ramsgate-be, Broadstairsbe ​​és Dumpton Gapbe telepítették, hogy felhívják a figyelmet a biztonságra. Arra kérik az embereket, ha kutyájuk a mélyebb vízbe megy, értesítsék azonnal a vizimentőket, ők majd teszik a dolgukat.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2022. április 05. 18:20
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.
Nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel alázták meg a TV2 riporterét a Tisza Párt október 23-i rendezvényén. Magyar Péter ...