Meghalt egy kétéves gyerek Polgáron, életveszélyes belső sérülést szenvedett

A kicsit már hiába vitték kórházba. Az ügyészség most emelt vádat a történtek miatt. 

Házuk teraszán akart megfürdetni nevelőanyja egy kétéves gyereket 2023. május 26-án délután Polgáron. Az nő kivitt egy műanyag teknőt, feltöltötte vízzel, majd beleállította a kicsit – olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség keddi közleményében.

Az asszonynak ezután eszébe jutott, hogy nem hozott magával törölközőt, ezért visszafordult. A kisgyerek fél percig volt felügyelet nélkül, de mire nevelőanyja visszatért, már a víz alatt feküdt.

A nő azonnal kiemelte, de hasa fel volt puffadva, így sejteni lehetett, hogy vizet nyelt. Az asszony ráfektette a lábára, majd tenyérrel ütögetni kezdte a hátát.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Időközben a nevelőanya férje is hazajött, akivel orvoshoz vitték, majd kórházba szállították a gyereket. Életveszélyes belső sérülést szenvedett, állapota rohamosan romlott, mígnem két nappal később meghalt.

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a nő ellen, akivel szemben, ha beismeri tettét, két év fogházbüntetést, és annak öt év próbaidőre történő felfüggesztését javasolja.

2024. június 11. 11:07
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family