
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Belehalt a sérüléseibe az a férfi, aki május 16-án éjszaka szenvedett súlyos balesetet Budapest belvárosában, a Lánchíd közelében található Pontoon nevű szórakozóhely mellett. A férfi egy kordonra támaszkodott, amely azonban nem bírta el, így a rakpart köveire zuhant.
A mentők fejsérüléssel szállították kórházba, de a Telex úgy tudja, néhány nappal később belehalt sérüléseibe.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
A történtekre a Pontoon is reagált: közleményükben együttérzésüket fejezték ki, és jelezték, hogy együttműködnek a hatóságokkal. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a baleset helyszíne – ahonnan a férfi lezuhant – nem tartozik a szórakozóhely területéhez.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek