
Droggal fizetett a szexért kislányoknak egy nyíregyházi, ismert vállalkozó
Az Entz Géza sétánynál bekövetkezett balesetnek az MTI helyszíni információja szerint súlyos sérültje is van.
A Mávinform azt tette közzé a honlapján, hogy a Déli pályaudvarról Keszthelyre tartó Balaton InterCityvel ütközött össze a személygépkocsi, egy andráskereszttel jelzett átjáróban. A vonaton senki sem sérült meg.
A helyszínelés végéig - várhatóan késő délutánig - szünetel a vonatforgalom Keszthely és Balatonszentgyörgy között, emiatt azon a szakaszon pótlóbusz viszi az utasokat.
Az átszállások miatt egész délután késésekre kell számítani a dél-balatoni vonalon és a Helikon InterRégió vonatok esetében - írták.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Droggal fizetett a szexért kislányoknak egy nyíregyházi, ismert vállalkozó

Perceken múlt az élete - megmentette szerelmét Budapesten

Nyilatkozott az egri gyilkos lánya, borzasztó részletek derültek ki

Még egy város, ahol rákkeltő anyag került az utakra – korlátozták a forgalmat

Itt a nagy bejelentés, leáll a nemzetközi reptér Debrecenben

Rémülten figyeltek az emberek Salgótarjánban, haragjában pusztítani kezdett a helyi tűzvarázsló

Holttestet találtak egy levéli házban, kiderült, kié

Az olajválság miatt újra nagyon népszerűek lettek az elektromos autók

Lebontottak két autót az M0-son, videón az érthetetlen baleset

Új külföldi vevők is is megjelentek a hazai ingatlanpiacon

Falon át szökött meg egy elítélt a börtönből Hajdú-Biharban

Ismert edző halt meg a 83-ason, rengetegen búcsúznak Kokótól