
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Helikopterrel és autóval érkeztek meg a mentők a Bondhuselva folyóhoz Norvégiában, miután egy 13 éves magyar fiú belezuhant hétfőn. A gyerek a szüleivel kirándult, de tragédiával végződött a nyaralásuk. Egy fotót szeretett volna készíteni a tájról, ezért kilépett az ösvény és a folyó között lévő sziklára, megcsúszott és a mélybe zuhant. Egy idegenvezető szerint Norvégiában kifejezetten veszélyes a környezet.
Csúszós a talaj, illetve a kövek. A víz felcsapódik egyrészt a folyóról és a vízesésekről, illetve Norvégiában azért nagyon gyakran esik az eső, teát nem biztos, hogy alapból száraz a talaj
– mondta a Tényeknek Aranyi István idegenvezető.
A fiú először a folyóba zuhant, az erős áramlat azonnal elsodorta. A víz egy rövid szakaszon vitte magával a gyereket, majd szinte az egész teste beszorult a sziklák közé. A mentők emiatt nagyon nehezen tudták kiemelni, az áldozat 2 órát töltött a hatalmas kövek között. Ezután egy kórházba szállították, de nem élte túl a brutális balesetet.
A szakember szerint az áldozat túl közel mehetett a folyóhoz.
Ahol nincs ilyen kiépített kilátó, ott nagyon óvatosan kell eljárni. A pereme egy folyónak mindenképpen ugye vizes lehet, a vízesések nagyon nagy robajjal mennek át, akár egy kis folyón is megjelenhet vízesés. És ilyenkor bizony a folyó széle sziklás általában
– tette hozzá az idegenvezető.
A norvég sajtóhírek szerint a 13 éves fiú szüleit még nem hallgatták ki, mert sokkot kaptak és kórházba kerültek a tragédia után.
Csaknem egy évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló tragédia történt Jordániában. Egy fitneszedző hegyet mászott egy csoporttal, információink szerint azonban a nő egyedül ment át egy másik területre, hogy lefotózhassa a napfelkeltét. Ekkor azonban lezuhant egy szikláról és szörnyethalt.
A szakember azt javasolja azoknak, akik túrázni szeretnének, hogy inkább szervezett csoportokkal együtt menjenek, ahol van vezető is.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen