
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
„Ma reggelre egy angyallal többen őrzik békés álmunkat, mára keresztény-konzervatív közösségünk elvesztette egyik értékes tagját, dr. Kormosné Szombati Mártát. Városunk önkormányzatának, a Fidesz közösségének nevében ezúton szeretném kifejezni részvétemet a családnak, barátoknak. Veszteségükben osztozunk.” – írta bejegyzésében a polgármester.
„Még annyi tervünk volt Márti, még olyan sokat akartunk dolgozni közös álmainkért! Te, aki mindig mások egészségéért aggódtál, most alulmaradtál egy nehéz küzdelemben. Mindig csodáltalak az erődért, azért, hogy igazadért, mások igazáért bárkivel szemben vállaltad a vitát. Harcoltál értük, értünk, sajnos mi már nem tudtunk neked segíteni…” – zárta szomorúan gondolatait a politikus.
Forrás és címlapfotó: Szalay Ferenc hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen