Meghalt Czibere Tibor

Életének 94. évében, december 24-én elhunyt Czibere Tibor Kossuth- és Széchenyi-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta az MTA csütörtökön az MTI-vel.

Czibere Tibor 1930. október 16-án született Tapolcán. Egyetemi tanulmányait 1949-ben kezdte meg a Nehézipari Műszaki Egyetem (ma Miskolci Egyetem) Gépészmérnöki Karán, ahol 1953-ban szerezte meg mérnökdiplomáját. 1961-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját, kutatási területe a hidromechanika és a termodinamika volt.

1956-ban csatlakozott a budapesti Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár központi vízgéptervező irodájához, ahol kutatómérnökként dolgozott 1966-ig. Közben 1963-ban az egyetem áramlás- és hőtechnikai gépek tanszékének tanszékvezető egyetemi docense lett.

1968-ban egyetemi tanár lett, és ugyanebben az évben kinevezték a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánjává. Később, 1978 és 1986 között az egyetem rektora volt.

1963-ban védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1967-ben akadémiai doktori értekezését. Tagja lett az MTA Áramlás- és Hőtechnikai Bizottságának. 1976-ban megválasztották az MTA levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává. 1979-ben a Miskolci Akadémiai Bizottságba is bekerült.

Czibere Tibor tudományos karrierje során számos elismerést kapott. 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, majd 1998-ban Szent-Györgyi Albert-díjban részesült.

A Miskolci Egyetem is elismerte kiváló munkáját, és 2000-ben díszdoktorrá avatta, ugyanebben az évben Miskolc város díszpolgárává választották. Hivatali időszaka után, 2000-ben professor emeritusi címet kapott. 2006-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Fotó: Miskolci Egyetem/YouTube

Az ország politikai életében is aktívan részt vett, 1983 és 1985 között országgyűlési képviselő, majd 1990-ig pótképviselő volt. Emellett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökeként és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bizottság elnökeként is tevékenykedett. 1988-ban a Németh-kormány művelődési minisztere lett, ezt a tisztséget 1989-ig töltötte be.

Számos publikációjában részletesen foglalkozott a vezetéses hőátviteli folyamatok számításával szilárd testekben, fázisátalakulás alatt és mellett. A háttérrétegekben háromdimenziósan áramló súrlódásos folyadékokkal kapcsolatos kutatásai is kiemelkedő jelentőségűek voltak.

A hidrodinamikai szárnyrács-elmélet fejlesztése során új módszereket dolgozott ki, melyeket a gyakorlatban is hosszú éveken át használtak.

Összesen több mint ötven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője volt, ebből pedig öt könyv szerzője vagy szerkesztője. Munkásságát magyar, angol és német nyelven ismertette meg a szakmai közönséggel.

Kollégái szerint széles látóköre, eligazodókészsége, józan ítélőképessége, szakmaszeretete, igényessége magasan kiemelte környezetéből, és rektori ideje alatt indult el az egyetem műszaki jellegének bővülése, igazi egyetemmé válása - írták az MTA közleményében.

Forrás: MTI

2023. december 28. 15:30
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Megint egy ünneplő a tömegbe hajtott egy autós, többen megsérültek
Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-...
Saját nagymamája molesztált egy 10 éves kisfiút Alsózsolcán
A nő hajnalban ment oda az alvó gyerek ágyához, lehúzta a nadrágját és molesztálni kezdte, amikor pedig ellenkezett,...
Saját feleségét gázolta el egy férfi Érden
Tolatás közben gázolta el egy idős sofőr a saját feleségét Érden szombat reggel. Valószínűleg rosszul lett és a gázr...
Tények Plusz adás, 2025. május 31., szombat
APJA NYOMDOKAIBAN - Kóbor Léna berobbant a popiparba. Első klipje után már itt a következő, vitathatatlanul énekesnő...
family
Lóháton ment ki a játszótérre a békéscsabai gyerek
Semmi kedve nem volt gyalogolni.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.