Meghalt Belénessy Csaba

Hetvennégy éves korában meghalt Belénessy Csaba újságíró és médiaszakember, a Magyar Távirati Iroda volt vezérigazgatója - közölte családja vasárnap az MTI-vel.

Belénessy Csaba 1949. november 11-én született Zákányban. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karán, magyar-népművelés szakán kapott diplomát 1987-ben.

A Zsolnay Porcelángyár művezetőjeként dolgozott 1968-1981 között, közben 1972-től a Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa volt.

Immár főállásban 1981-ben került a Pécsi Rádióhoz, 1984-1985-ben a Dunántúli Napló munkatársa, majd 1986-tól a Kossuth Rádió pécsi tudósítója volt. 1982 és 1989 között a Magyar Rádió Ötödik Sebesség című ifjúsági műsorát szerkesztette.

A rendszerváltást követően 1989-ben alapítója volt a Helyzet című dél-dunántúli hetilapnak, amelynél társszerkesztő lett. A Pécsi Extra és az Esti Extra főszerkesztői posztját 1990-92-ben látta el, miközben 1990-ben a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának műsorvezetőjeként folytatta rádiós munkásságát is. Itt 1997-ben és 2006-ban felelős szerkesztő, közben 1992-1996 között a Határok nélkül és a Helykereső szerkesztője is volt.

Televíziós karrierje 1997-ben kezdődött, 2004-ig vezette a Magyar Televízió (MTV) Rt. Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségét, közben 2000-ben A Hét főszerkesztője, 2000-2003 között az MTV Rt. hírigazgató-helyettese is volt.


Az MTV-től, a Duna TV-hez ment, ahol 2004-2005-ben alelnök volt.

Utóbb alapító főszerkesztője volt a Lánchíd Rádiónak 2007-től.

A Magyar Távirati Iroda stratégiai alelnöke lett 2008-ban, majd 2010. november 18-án megválasztották a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójának, a posztot 2012. december 31-ig töltötte be.

2013-tól a Crossborder Film cégvezetője, 2020-tól a Mediaworks Hungary Zrt. tartalomfejlesztési tanácsadójaként tevékenykedett, emellett a Pécsi Labdarúgás Nagyjaiért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt.

Számos díjat kapott újságírói és médiaszakemberi teljesítményéért, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést 2021-ben ítélték oda Belénessy Csabának. 1990-ben elnyerte a Telefaktum országos tv-fesztivál fődíját, 1999-ben megkapta Pécs város sajtódíját.

MTI/Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

2024. február 11. 14:12
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family
Az évtized vihara – így emlegetik azt a pusztító erejű időjárási jelenséget, amely hétfőn tombolt végig Magyarország...
family
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family