
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy gyertyával a háttérben, feketére változtatta a borítóképét a szekszárdi kosárlabda csapat. Meghalt ugyanis az U14-es játékosuk, akinek leállt a szíve még augusztus 5-én a délelőtti edzés után. Minden előjel nélkül remegni kezdett, majd összeesett. Az edzője azonnal értesítette a mentőket és a diszpécser segítségével rögtön megkezdte a sportoló újraélesztését.
Mentőhelikopter szállt fel az iskolánál, ahol az edzéseket tartják. A szakemberek öt percen belül a helyszínre érkeztek és megkezdték a 12 éves kislány ellátását.
Életveszélyes állapotban vitték kardiológiai osztályra, ahol egészen mostanáig küzdöttek az életéért. A szakemberek mindent megtettek, hogy megmentsék a fiatal lány életét, azonban a sportoló pénteken meghalt a kórházban. Az egyesület ezért fekete-fehérre változtatta profilképét a Facebookon és egy bejegyzést tettek közzé.
Sajnálatos módon a szakszerű orvosi ellátás ellenére klubunk fiatal játékosának szervezete pénteken feladta a harcot. Tragikus ezt kimondani, de Dóri csatlakozott az égiek kosárcsapatához
– írta a klub.
Rengetegen részvétüket nyilvánították az interneten, a településen jól ismerték, sokan szerették a lányt, nagyon tehetséges volt.
A sportklub vasárnap este nyolc órakor megemlékezést tart a Szekszárd Városi Sportcsarnoknál található emlékfalnál. A lány családja szerint Dóri egy cserfes, mindig vidám személyiség volt, ezért azt kérik, aki teheti, színes ruhában jelenjen meg a közös gyertyagyújtáson.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen