
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Életét vesztette a szombathelyi börtön egyik fogvatartottja hétfőn. Az áldozat nem más, mint a keszthelyiek, de talán a Zala vármegyeiek többsége által is jól ismert, ikonikus alak, Szabó László Ferenc, vagy közismertebb nevén Antenna.
A 66 éves férfi halála nagy indulatokat korbácsolt az interneten, rokonai és barátai azt állítják, rabtársai szó szerint agyonrugdosták a sétaudvaron, több bordája eltört, átszúródott a tüdeje, valamint leszakadt a lépe – részletezte a Zaol.hu.

Fotó: MTI/H. Szabó Sándor
A közösségi oldalakon megjelenő pletykákra és vádakra közleményben reagált a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet. Eszerint semmiféle verekedés nem történt, hanem február 13-án Antenna rosszul érezte magát, ezért a börtön egészségügyi szolgálata azonnal ellátta, majd kórházba szállították a mentők. Ott az orvosok megállapították, hogy a rab további kezelésekre szorul, így benntartották, de maga az áldozat is azt mondta, nem bántották.
A börtön parancsnoka ettől függetlenül elrendelte az esemény részletes kivizsgálását, hiszen nem zárható ki teljesen, hogy a rosszullét egy korábbi bántalmazás eredménye volt. Éppen ezért feljelentést is tett a rendőrségen az illetékes személy.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen